Milák Kristóf – akárcsak legutóbb 2024-ben – kihagyja a július 11-én Szingapúrban kezdődő vizes világbajnokságot.
Hétfőn jelentette be a Nemzeti Sportrádióban a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos, hogy Milák kihagyja a 2025-ös világbajnokságot.
Milák ebben az évben az áprilisi országos bajnokságon ugyan megmutatta magát, de Szabó már akkor azt mondta:
Ez a verseny ez most inkább csak amolyan „játék” számára. Ez az év különben sem egy nagyon fontos, elég lesz majd csak a szingapúri világbajnokságon valamit produkálnia. Különben is nagyon sokat betegeskedett az utóbbi időben.
Most pedig így nyilatkozott:
„Kristóf nem indul a szingapúri úszó-világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom… Nem mondtunk még le a világcsúcsokról a jövőben, de türelmesnek kell lennünk” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak és a Nemzeti Sportrádiónak Szabó Álmos, Milák Kristóf edzője.
A többszörös paralimpiai aranyérmes Illés Fannit és Pap Biankát is felkészítő szakember – aki jelenleg a törökországi Belekben tart edzőtábort – egyben arra tért ki, hogy Milák Kristóffal továbbra is jól működő a szakmai és emberi kapcsolata.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |